ENSZ-szakértő: Veszélyben a magyar bíróságok függetlensége
Diego García-Sayán korábban már a magyar kormánynak is írt levelet, de választ nem kapott.
Diego García-Sayán korábban már a magyar kormánynak is írt levelet, de választ nem kapott.
A Velencei Bizottság reméli, hogy Magyarország megfogadja a közigazgatási bírósági törvényekre vonatkozó bizottsági állásfoglalásban megfogalmazott ajánlásokat – írta a Twitteren Gianni Buquicchio, a testület elnöke hétfőn.
Nélkülözik a hatékony fékeket és ellensúlyokat a közigazgatási bíróságokról szóló magyar törvények – ezt mondta ki pénteken elfogadott állásfoglalásában a Velencei Bizottság, amely a legfőbb problémára is rávilágított: szerintük túl nagy hatalom koncentrálódik kevés ember kezében.
Paks II. engedélyeiről, rendőri túlkapásokról, milliárdos közbeszerzésekről is döntenek majd a miniszteri kinevezésű bírákkal felálló közigazgatási bíróságok 2020-tól, a civil szervezet szeretné megkapni azt a dokumentumot, amiben az Országos Bírói Hivatal (OBH) még ellenezte a bírságok felállítását. Az OBH viszont nem akarja odaadni.
Túljelentkezés van az elnöki posztra, de az állományt alig tudják feltölteni. Már az államapparátusból is verbuválják a leendő bírókat – írja a csütörtökön megjelenő HVG.
Közös beadványt nyújt be az ellenzék az Alkotmánybírósághoz a közigazgatási bíróságokról szóló törvényekkel kapcsolatban, mert szerintük alkotmányellenes lenne az alkalmazásuk – közölte a Jobbik pénteken az MTI-vel.
Az Amerikai Ügyvédi Kamara nyílt levélben szólítja fel a magyar kormányt, hogy állítsa le a közigazgatási bíróságok létrehozását.
Sok szó esett már arról, hogy a múlt hét szerdán megszavazott közigazgatási bíróságokról szóló törvény sérti a jogállami elveket, a hatalmi ágak elválasztását és a Fidesz erejét növeli. Ebben az írásban arról lesz szó, hogy ez a törvény a gazdaságnak is ártani fog.
Reagált az ellenzéki párt arra a hírre, hogy a köztársasági elnök aláírta a túlóratörvényt.
Az ellenzéki párt szóvivőjének, Jakab Péternek már az első másodpercekben sikerült meglepnie a műsorvezetőt, Szentesi Zöldi Lászlót a Magyarország élőben szerda esti adásában. Amikor ugyanis levette a zakóját, láthatóvá vált a pólója felirata: EZ A TÉVÉ HAZUDIK.
A Népszava a testület szóvivőit kérdezte.
Áder János államfőhöz fordult pénteken az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa a közigazgatási bírósági rendszer tervezett létrehozása ügyében.
A botrányos jelenetek közepette a fideszes képviselők megszavazták a sokat bírált javaslatot.
Miért van szükség közigazgatási bíróságokra, miért a miniszter felügyeli majd a szakmai munkát, és miért kell kapkodni a jogalkotással? A HVG e heti számában Trócsányi László igyekezett megvédeni a nevéhez fűződő reformot, és elmondta, milyen vitája alakult ki a kormánypárt képviselőivel.
A közigazgatási bíróságok létrehozásával a harmadik hatalmi ág veszélyeztetettsége jelen pillanatban súlyosabb, mint az elmúlt évek vészharang-kongatásainál bármikor.
A vizsgálatot még Trócsányi László igazságügyi miniszter kezdeményezte.
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) visszautasítja az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosának a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatos "megalapozatlan állításait".
Csak a közigazgatási bíróságokról szóló szavazás miatt ment be.
Az állampolgár több lehetőséget kap a hivatalokkal szembeni vitás ügyeiben, az állam pedig önmagát optimalizáló közigazgatással gazdagodik – így érvel az új bírósági rendszer kiépítése mellett Trócsányi László igazságügyi miniszter. Hallgatni sem bírja a politikai sejtetéseket, jövőre pedig felülvizsgálja a rendes bíróságok működését is.